2008. szeptember 30., kedd

Könyvek

Teljesen elfelejtettem bejegyzést írni a legutolsó könyvszerzeményemről, bár néhány korábban készült kézimunka is bemutatásra vár még. Előttük azonban a könyvek.
Ebben a blogban (ajánlom, csodás dolgokat köt a nő) olvastam először Nancy Bush-ról, méghozzá ebben a bejegyzésben. Hozzáláttam az író könyveinek kereséséhez, és sikerült is egy finn aukciós oldalon elég jó áron hozzájutni az alábbi példányhoz, a címe Knitting vintage socks.


24 zokniminta található a könyvben. Nehéz volt választani, melyiket emeljem ki közülük, mivel több nagyon szép minta van a könyvben.


Már csak időt kellene találni a zoknikötéshez...

Az alábbi könyvet tegnap kölcsönöztem a könyvtárból, ugyanis nem találtam sem a saját könyveim között sem a neten megfelelő mintát. Szilárd takarójáról van szó, amihez még januárban vettem meg a fonalat. A mintát is kinéztem akkor, bele is fogtam a készítésébe, kb. 30 cm született meg a takaróból a 9 hónap alatt. Valahogy sehogysem tudtam rávenni magam, hogy tovább kössem. Rájöttem, hogy mégsem tetszik ez az ostyaminta annyira, hogy még 100 cm megkössek vele, így 2 napja a takaró lebontásra ítéltetett. Az elmúlt egy év ugyanis rávezetett, hogy bátornak kell lennem és ha valami nem tetszik, akkor érdemes lebontani és mást kipróbálni. Jobban járok, mintha egy félkész munka áll a szekrényben évekig és sose készül el (ami nálam elég jellemző volt).
Azonban nem tudtam, vagyis még most sem tudom, milyen legyen az új minta. Abban biztos vagyok, hogy csipkemintát szeretnék, s a takaró nagyobb lesz, mint amekkorának először terveztem.
Hát ezért buszoztam be tegnap a városba, végignéztem a könyvtárban az összes kötős könyvet, szerencsémre ez a példány a polcon volt.


Több, mint 300 kötésminta található a könyvben, ebből 125 csipkeminta, nagy örömömre. Most már csak választani kellene. Kipróbálom majd a legszimpatikusabbakat, s meglátjuk, melyikre esik a választás.

2008. szeptember 28., vasárnap

Zokni kötése 4. - Zokni orra

5. fázis: LÁBFEJ

Folyatjuk a sima kötést, körbe körbe kötünk addig, amíg a próba során a zokni befedi a kislábujjunkat.


6. fázis: ORR-RÉSZ


Itt azt az orr-részt írom le, amelyiket én szeretem használni, ezen kívül létezik még pár fogyasztási mód, esetleg egy későbbi bejegyzésben azokat is bemutatom.

Ennél a fogyasztásnál a munkát 8 részre osztjuk. A fogyasztást mindig a tű elején és közepén végezzük.
Ha a kötőtűkön páratlan szemszám van (mint nálam), akkor még az orr-rész fogyasztása előtt pár sorral kössük össze simán minden tűn az első két szemet, hogy páros szemszámot kapjunk. Nálam így 12-12 szem lesz mindegyik kötőtűn.

A fogyasztás:


1. lépés: elosszuk a szemeket minden tűn 2 csoportba és minden csoport első két szemét simán összekötjük.

2. lépés: minden fogyasztási sor közé annyi sort kötünk, ahány szem a fogyasztások között van.
Például ha a tűn 12 szem van, akkor a fogyasztások között 4 szem áll, tehát 2 fogyasztási sor között 4 sima sort kötünk.

3. lépés: addig fogyasztjuk a szemeket, amíg összesen 8 szemünk marad, azaz minden tűn 2 szem.

4. lépés: elvágjuk a fonalat és áthúzzuk a szemeken, elkötjük alaposan.


Most pedig hátradőlünk és gyönyörködünk a frissen elkészült zokninkban. :)


Ötlet:
a fogyasztás lehet a tű közepén és végén is végezni, így kicsit máshogy fog kinézni a végeredmény, főleg ha a két szem összekötése helyett az átemelés-sima szem-áthúzás fogyasztást csináljuk.

S ami nagyon fontos:
Ne felejtsük el folyamatosan lejegyezni, mikor hány sort és milyen mintát kötöttünk, hogy a zoknink másik párja is ugyanolyan legyen, mint az első! Ehhez segítségül rajozltam egy mintát a Zokni tervezése bejegyzésben.

Zokni kötése 3. - Zokni sarka

2. fázis: SAROK

Amikor kész a zokni szára, elkezdődhet a sarok kötése. Ehhez a szemeket elosztjuk egyenletesen a kötőtűkön, azaz minden tűn azonos számú szem legyen, és az 1. és 4. tű között legyen a sor vége/kezdete.
Nálam ez 13-13 szemet jelent.

A sarkot az 1. és 4. kötőtűn lévő szemekkel kötjük, oda-vissza. A 2. és 3. tűn lévő szemeket félretesszük.


Először elkészítjük a sarok felső részét:

1. lépés: simán kötjük az 1. tű szemeit, ezáltal az 1. és 4. tű szemei egy tűre kerülnek (nálam 26 szem)
(a képen a piros jel az 1. és 4. tű találkozását mutatja)

2. lépés: a munkát megfordítjuk, az 1. szemet átemeljük a jobb oldali tűre, mintha fordított szemet kötnénk (azaz a szembe jobb oldalról szúrunk), de nem kötjük le, majd végigkötjük a sort fordított szemekkel. (ez a zokni belső fele)

3. lépés: megfordítjuk a munkát, az első szemet átemeljük a jobb oldali tűre, minta sima szemet kötnénk (azaz a szembe balról szúrunk), de nem kötjük le, majd végigkötjük a sort sima szemekkel. (ez a zokni külső fele)

4. lépés: a 2. és 3. lépést ismételjük addig, míg annyi sor lesz, mint ahány szemünk van a két tűn, mínusz 2-4 szem.
Vagy addig, amíg a sarokrész a földig nem ér a próba során. (Nálam általában ugyanannyi sorra van szükség, mint ahány szem van a két tűn, emiatt érdemes felpróbálni a zoknit.)

A képen látható, hogy a sarok hossza a kötőtűn lévő szemek kb. háromnegyede.


5. lépés: Utolsónak sima sort kötünk.


Következőnek a sarok alsó része jön:

A sarokrész szemeit 3 részre osztjuk, megjelöljük pl. egy-egy fonalból csomózott hurokkal a választék helyét. Ha nem lehet a szemeket egyenletesen elosztani, akkor a középső részbe tesszük a fennmaradó szemeket.
Például ha 26 szemem van, a két szélső csoportba 8-8 szem kerül, a középsőbe 10 szem.


A sarok alja a középső csoport szemeiből fog állni, ezekhez fogyasztjuk hozzá a 2 szélső csoport szemeit. Minden sorban 1-el csökken a szemek száma.

1. lépés: a visszáján kezdjük a fogyasztást. Az 1. szemet fordítottan átemeljük (mint a felső rész készítésénél), fordítottan kötjük a szélső csoportba tartozó szemeket, plusz a középső csoportba tartozó szemeket, kivéve a legutolsó szemet.

*2. lépés: a középső csoport utolsó szemét a szélső csoport első szemével fordítottan összekötjük.

3. lépés: megfordítjuk a munkát

4. lépés: az első szemet simán átemeljük

5. lépés: sima szemekkel kötjük végig a középső csoport szemeit, kivéve az utolsó szemet

6. lépés: a középső csoport utolsó szemét a szélső csoport első szemével áthúzva összekötjük. Méghozzá olyan módon, hogy az középső csoport utolsó szemét simán átemeljük, a szélső csoport első szemet simán lekötjük, majd az leemelt szemet a bal tűvel a lekötött szem felett áthúzzuk.
Videó a fogyasztásról.


7. lépés: megfordítjuk a munkát

8. lépés: az 1. szemet fordítottan átemeljük, fordítottan kötjük a középső csoportba tartozó szemeket, kivéve a legutolsó szemet.*

9. lépés: a két csillag * - * közötti részt ismételjük (azaz a 2. lépéstől a 8. lépésig)

Az utolsó fogyasztás a sima sorban történik.

Kész sarok:


A munkánk most így néz ki:


Szélszemek a munkán:


4. fázis: TALPRÉSZ FOGYASZTÁSA

A következő lépésben először szemeket fogunk felszedni a szélszemekből, mégpedig úgy, hogy a kötőtűt a szélszem mindkét szára alatt átvezetjük, majd a fonalból új szemet hurkolunk.



Videó elején jól látható a módszer.


Felszedett szemek:

A zokni külső oldala legyen felénk, a 2. tű előtt szedjünk fel még 1-2 plusz szemet, hogy ne keletkezzen lyuk a kötés során. Ezután kössük simán a 2. és 3. tű szemeit, majd ismét szedjünk fel 1-2 plusz szemet és ezután a szélszemekből a szemeket (mindkét oldalon megegyező számú szemeket szedjünk fel).



Osszuk szét a sarok szemeit és a felszedett szemeket az 1. és a 4. kötőtűre.
Kössünk egy sor simát.

Fogyasztás:

A felszedett szemekből itt fogyasztanunk kell annyit, hogy az 1. és a 4. tűn annyi szem maradjon, mint amennyi a sarok megkezdése előtt volt.
Ez úgy fog történni, hogy:
- az 1. tű utolsó két szemét összekötjük simán
- a 4. tű első két szemét összekötjük úgy, hogy az első szemet simán átemeljük, 2. szemet kötjük, majd a leemelt szemet áthúzzuk a lekötött szem felett.


Minden második sorban fogyasztunk addig, amíg az 1. és 4. tűn az eredeti szemszám lesz. Nálam 13-13 szem.

Zokni kötése 2. - Zokni szára

SZEMEK FELSZEDÉSE

Felszedjük a szemeket a 4 db zoknikötőtűre.
Az én esetemben a 52 szemet elosztom 4 felé, azaz minden kötőtűre jut 13 szem. Körben kötjük, az első kör kötése előtt figyelve arra, hogy a kötőtűkön ne legyen megcsavarodva a kötés!


Videó: szemek felszedése zoknikötőtűre és a kötés megkezdése


1. fázis: ZOKNI SZÁRA

Körben kötjük, a kívánt minta szerint. Megjelöljük az első sor kezdetét, így mindig tudjuk, mikor értünk a sor végére.
Érdemes legalább az elején patentmintát kötni, én a 2 sima 2 fordított patentot szeretem, de lehet 1s1f, vagy akár 3s3f, 3s2f. Ilyenkor figyeljünk arra, hogy a szemszám osztható legyen a mintában lévő szemszámmal.
Persze a patentminta nem kötelező, ki lehet próbálni mást is.

A zokni szára olyan hosszú lehet, amilyenre akarjuk. Kötés közben könnyű próbálni, csak felhúzzuk a lábunkra. Érdemes rögtön az első pár sor (5-6 sor) után próbát tenni, nehogy túl laza legyen a zokni.


A patentmintát a legkönnyebb kötni, ha a szemeket úgy osztjuk el a 4 tűn, hogy mindegyik tű simával kezdődjön. Azaz nem kötelező minden tűn azonos szemszámnak lennie.
Szép eredményt érünk el a kötés során, ha amikor végigkötöttünk egy tűt, a következőről is kötünk még 2-3 szemet. Így a kötőtűk találkozási helye mindig változik, nem kell félni, hogy 2 tű között rés alakul ki, kinyúlik a minta.

Ha a szárat patentmintával kötjük, a sarok elkezdése előtt érdemes 3 - 4 sort simán kötni, így szebb lesz a zokni.

Zokni kötése 1. - Zokni tervezése

Egy zokni kötése jópár fázisból áll. Az egyetlen nehezebb rész a sarok elkészítése, de ez sem olyan bonyolult, hogy akár egy kezdő ne tudna vele megbirkózni.

A leírás során betettem pár videó linkjét, ami segíthet a megértésben. Az oldal, ahonnan vettem ezeket a videókat amúgy is nagyon hasznos, érdemes megnézni a többi videót is, sokféle technikát lehet eltanulni a segítségükkel.

TERVEZÉS:

Az első lépés: kinek készül a zokni. A szemszám ettől fog függni.
Ezután érdemes végiggondolni, hogy milyen és hány színű fonalból, milyen mintával akarjuk, milyen hosszú legyen a szára, milyen fogyasztással fejezzük be.


Zoknihoz ideális fonal a gyapjúfonal, ami 75% gyapjúból és 25% poliamidból áll. Így elég tartós zoknit kapunk. Lehet 100% gyapjúfonalból is kötni, de a zoknink így nem lesz túlságosan hosszú életű (persze ha csak alváshoz használjuk, ez is megfelelő, mivel nincs kitéve erős használatnak). Más összetételű fonalak is megfelelnek a célnak, de ezek nem lesznek olyan melegek, mint egy gyapjúzokni, azonban ez pl. nyáron nem hátrány.
Szerintem zoknihoz a megfelelő fonalvastagság 100-200m=50g. Kisebb női lábra elég 100g fonal egy pár zoknihoz, de ha nagyobb zoknit vagy hosszabb szárat akarunk, érdemes beszerezni 150 grammot.
Szükség van még 5db zoknikötőtűre, a vastagsága a fonaltól függ.

PRÓBAKÖTÉS

A következő fontos lépés a próbakötés elvégzése. Általában a fonalak címkéjén szerepel szem és sorszám, de ettől jelentősen eltérhet a végeredmény, hiszen nem egyformán húzzuk meg a fonalat, s az sem mindegy, milyen anyagból készült kötőtűvel dolgozunk.
A próbakötés során az derül ki, hogy 1x1cm-en (vagy 10x10cm-en) hány szem és hány sor van. Sokféleképpen lehet ezt végezni, az a lényeg, hogy a kötés elég nagy legyen ahhoz, hogy megbízható eredményt kapjunk. Általában elég, ha felszedünk 20 szemet és kötünk 5 cm-t.
Ebből ki tudjuk számolni, hogy 1 cm-re hány szem és sor jut. Fontos, hogy a próbakötés olyan mintával készüljön, amivel később is dolgozunk. Zokninál a színén sima, visszáján fordított kötés megfelelő.


Ha elvégeztük a próbakötést, akkor a következő lépés a lábfejünk (vagy a célszemély lábának) lemérése. Ezt a legszélesebb részen kell mérni, ez fogja megadni a szemszámot.
Tudjuk, hogy hány szem jut a kötés során 1 cm-re, ezt a számot beszorozzuk a lábfejünk kerületével.
Például az én lábfejem 23.5 cm széles, a próbakötésem során pedig kiderült, hogy 1 cm-en 2,2 szem lesz. Azaz 23.5 cm x 2.2 szemmel = 51,7 szem. Mivel kerekítenem kell, és páros számra van szükségem, 52 szemet fogok felszedni.

Segítség a zokni tervezéséhez:

Zokni kötése

Jópár évig halogattam a zoknikötést, azt gondoltam, ez nekem túl bonyolult. Aztán rátaláltam egy finn oldalra, ahol részletesen, képek segítségével magyarázza el a folyamatot. Belevágtam a dologba és kiderült, hogy nem is olyan vészes ez! Nekibátorodva készítettem egy leírást, hátha én is tudok segíteni valaki másnak, aki eddig nem mert belefogni, pedig titkon foglalkoztatja a gondolat...

Négy részre/bejegyzésre osztottam fel a zokni kötését, hogy átláthatóbb legyen. A bejegyzéseket kiteszem jobb oldalra, a Címkék alá, Tutoriál címmel, így könnyű lesz később is megtalálni.

Érdemes először az egész leírást áttanulmányozni és azután fogni a zokni kötésébe.

Próbakötőim nagyon szépen teljesítettek, csudaszép zoknik készültek, s kaptam pár tanácsot is a leírással kapcsolatban. Íme pár kép a kész zoknikról.

Andi zoknija:



Anett kisfiának zoknija:



Kinga zoknija megnézhető a blogjában!

Ha valakinek van valami észrevétele, esetleg segítségre van szüksége, szívesen fogadom e-mailben, vagy akár a megjegyzés részben is.
Örömmel fogadok képeket is a kész zoknikról!

2008. szeptember 24., szerda

Készülőben


A egyik ujja kész, a másikba is belekezdtem. A sötétbarna fonalból már csak pár gramm van, ezért tegnap bementem a fonalboltba venni egy gombolyaggal. Legalább 15 szín volt a polcon ebből a fonalból s csak egy hiányzott választékból. A sötétbarna természetesen. Legkorábban jövőhét vége felé lesz megint. Így most nem kell megerőltetnem magam a pulóver kötésével, de nem is bánom.
Addig is be kell fejeznem annak a zokninak a párját, ami a zoknikötés leírásában szerepel. Három próbakötőm is visszajelzett, elkészültek a zoknik. Tehát már csak a szöveg és képek szerkesztése van hátra és rakom is fel a leírást.

2008. szeptember 22., hétfő

Kesztyű

StenSapu gépéről próbálom begépelni ezt a bejegyzést, sajnos az én laptopomnak tönkrement a töltője, így az most szundít. Még szerencse, hogy ide a blogger-re elmentettem pár képet a korábban készült munkáimról.
Szilárdnak ezt a kesztyűt kb. 2 hete készítettem, mikor megérkezett hozzánk a hideg. A fonalat még tavasszal vettem, a képen a legszélső jobboldalon. Nagyon vékony fonal, meg is szenvedtem vele, 2 kötőtű tört el a kezemben, míg készült!


Szilárd kiskesztyűje
Modell: saját (alap kesztyűminta, egyujjas)
Fonal: Regia Stretch Crazy Color (70% gyapjú, 23% poliamid, 7% poliészter), 20g
Kötőtű: 2mm zoknikötőtű + 1 db 2,25mm zoknikötőtű :D

Szilárd egyáltalán nem értékelte hogy kezén a kesztyűvel le akarom fényképezni. A képről azt lehetne gondolni, hogy jó kisfiú módjára modellt áll, szépen felemelt kezekkel, hogy látszódjon a mű, pedig nem, épp azt próbálja értésemre adni, hogy vedd már le rólaaam...

2008. szeptember 21., vasárnap

Kiscsizma hordozáshoz

Múlthét vasárnap sétáltunk egy nagyot, Szilárdot StenSapu cipelte a kenderes Indioban, s mikor hazaértünk kiderült, hogy Szilárd lába teljesen átfázott. Törtük a fejünk, mivel lehetne ezt kikerülni, végül úgy döntöttem, hogy megpróbálok egy ehhez hasonlót összehozni.
Anyagokat szerdán megvettem, 30c cm barna vízhatlan, szélálló anyagot és ugyanennyi polárt bélésnek.
Tegnap Szilárd akkorát aludt délután (3 órát, nálunk ritka, mint a fehér holló az ilyen), hogy készre tudtam varrni a csizmákat. Lefotóztam a készítését, hátha valaki más is kedvet kap hozzá.
Íme a hozzávalók, a kiszabott anyagok,


gumi, kapocs és fényvisszaverő csík.


A szabásmintához körberajzoltam Szilárd cipőjét, majd ehhez viszonyítva megrajzoltam a csizma testét is. A külső anyag testét két részbe szabtam, a polárbelsőt viszont egyben vágtam ki.


A fényvisszaverőket felvarrtam a barna anyagból készített csíkra.


Először a összevarrtam test részeit, majd erre rá a talpat.


A polárbelső hátulján hagytam egy kis rést, hogy a végén ki tudjam fordítani a csizmát a színére.


Amikor a külső testének alsó és felső felét részét összevarrtam, a fényvisszaverőket is berögzítettem.


A csizma tetején a külső anyag visszájára rávasaltam egy erősítő közbélést, ide kerültek a lyukak.


A varrógépemen van lyukkészítő funkció, de egy síma gomblyuk is megteszi.


Ezután a visszáján összevarrtam a külső és belső tetejét, majd a poláron hagyott lyukon keresztül kifordítottam. A tetejét leszegtem, majd befűztem a gumit mindkét helyre. Sajnos gumiból nem vettem eleget, így jövőhéten irány a rövidáru bolt.
A kész csizmák.

A polár bélés jó melegen tartja Szilárd lábát.

2008. szeptember 20., szombat

Kabát Szilárdnak

A múlt héten rájöttem, hogy akárhogy nézem, Szilárdnak szüksége van őszi kabátra. El is mentem szerdán a méteráruba, ahol elég gyorsan sikerült megfelelő anyagot választani. Nem akartam túl vastag kabátot, de béléseset szerettem volna mindenképp.


Csütörtökön délután, míg Szilárd aludt, kimásoltam a szabásmintát és kiszabtam az anyagot. Éjszaka aztán nekiestem a varrásnak, fél háromig ügyködtem vele, mivel az ujja sehogysem akart szépre sikeredni, de végül megoldottam a problémát. Gondoltam másnap befejezem, mikor Szilárd pihen, azonban szegénykém nem tudott sokat aludni, ugyanis a szomszéd bácsi fűnyírásba fogott.
Én épp a ferdepánttal bajlódtam, Szilárd pedig mindenáron az ölemből akarta nézni, mit csinálok, így együtt varrtunk. Persze utólag le kellett bontanom ezt a részt... Végül sikerült megvarrni, már csak a gombok hiányoztak hozzá. Még aznap késő délután elszaladtunk rövidáru boltba, így estére befejeztem a kabátot, most épp mosásra vár.


Szilárdot persze rávenni fotózásra igen nehéz, mint ahogy korábban is írtam már. Itt a képen épp megsértődött, mivel nem engedtem útjára, nem úgy ült, ahogy kellett volna, nem vágott megfelelő fejet...


Azért csak sikerült lekapni, méghozzá azzal a játékkal a kezében, amit csütörtökön fabrikált asztaloson StenSapu. Ugyanis az asztalos tanfolyam is beindult, StenSapu minden héten mehet fúrni faragni.


A héten postán is jött anyag. Nagyon megörültem neki, ugyanis 2 hónapja vártam rá. Még augusztus elején rendeltem meg mindkettőt, de mielőtt megkaptam volna a számlát, a bolt weboldalára kiírták, hogy betegszabadság miatt határozatlan időre zárva. A levelemre sem válaszoltak, hogy megkapom-e még az anyagokat, vagy már az a rendelés sem valósul meg. Mígnem 2 hete jött a válasz, a bolt tulajdonosa súlyos autóbalesetet szenvedett augusztusban, de már felépülőben van, így el tudja küldeni a rendelésem.
2x fél méter pamut vászon anyag jött. A baglyos minta sok finn mei tai kendőn szerepel, nagyon szeretem. Nem tudom mi készül belőlük, kendő, vagy Szilárdnak valami ruha, ez még a jövő titka.