2009. február 27., péntek

Ez a hét

Érdekesen telt a hetünk. Szilárd hétfő reggel pici, piros pöttyökkel beborítva ébredt. Mivel más tünete nem volt, így nem is idegeskedtünk, de másnapra a lábán kezdtek a pöttyök összefolyni, beborították az egész lábszárát, így inkább elvittük orvoshoz. Ötödik betegség volt a diagnózis (ez az ötödik himlő, amit felfedeztek). Sose hallottam még erről, pedig a gugli által kiadott oldalak szerint igen gyakori egy himlőfajta, s problémát nem okoz. Kivéve, ha a pelenka alatt a pöttyök elkezdenek viszketni és ezért nem alszik a gyermek éjszaka, csak sír vagy forgolódik és az anyja tejadó egységén lógna szíve szerint egész éjjel. (Ezt nem írták sehol, saját tapasztalat. ;))
Ez az ötödik betegség így elég erős hatással volt az egész hetünkre, de azért néha kötögettem is, sőt, lakásfelújítottunk.
A felső szinten van egy mély és széles beugró (egy pici szoba méretű), aminek a végén egy szekrény van. Falra szerelt polcok, előtte 3 részes, üveg eltolható ajtó. Maga a szekrény ebben a formában használhatatlan, nagyon mélyek a polcok, emiatt a ruhák folyton úton vannak benne, állandó a rendetlenség. Mikor megvettük a lakást, már akkor kitaláltuk, hogy ebből a beugróból bizony gardrób lesz, így nem lesz szükség egyik szobában sem nagy helyet foglaló szekrényekre. A gardrób létrehozásához nem volt szükség másra, mint az üvegajtók tartóját leszerelni és az egészet kijjebb hozni kb. 1.5 méterrel. Húztuk a műveletet, Páromat elborzasztotta a 12 lyuk kifúrása a betonplafonba. Megértettem teljes mértékben. A héten azonban kiderült, hogy a plafonon álmennyezet van, így gyerekjáték lesz a fúrás. Másfél óra alatt meg is volt a munka, Szilárd aktív segítségével. :) Nagyon szuper lett, tágas gardrób, amibe már csak polcok kellenek két oldalra. Ha minden jól megy, akkor jövőhét végén ezt is megcsináljuk, s akkor már csak a varrószobámnak kell elkészülnie, sajnos abban még mindig csak dobozok tanyáznak.

Végül egy kis ízelítő az eheti munkáimból:


Nagyi négyzetet is horgoltam, de ez egy új projekt, a korábbi kicsi négyzetek most pihennek egy keveset.


Vettem egy kendőkötőtűt, Addi márkájút. Fémből van, teljesen elfelejtettem már a fém kötőtűk csilingelését, amióta bambuszból és fából készülteket használok. :) Viszont nem tudtam, hogy a fém kötőtűk között is ilyen nagy különbségek tudnak lenni minőségben, ez a tű picit sem emlékeztet a régi nehéz, akadozó tűimre, nagyon kényelmes vele kötni. Egyedül a damil tekeredése zavar, ez a Knitpicks tűkre nem jellemző, emiatt kellemesebb velük kötni.

2009. február 25., szerda

Csigatesó

Szilárd unokatesójának, Csanádnak készült a csigatestvér (vagy unokatestvér :)). Ez egy kicsit nagyobb lett, mint az első, ugyanis vastagabb fonálból kötöttem, de még mindig pici marokba való darab.


Csigatesó
Modell: csigaminta, magyarul itt
Fonál: Novita Nalle (75% gyapjú, 25% poliamid), Patons Classic Merino Wool (100% merinógyapjú), összesen 6g
Kötőtű: 3mm zoknikötőtű

2009. február 24., kedd

Meska




Nem, nem az én Meska boltomról van szó, mert olyan (még?) nincs.
Húgom döntött úgy, hogy szívesen varrna másoknak is táskát, így elkészítette a saját oldalát a Meskán.
Íme.
Nem tudok mást ajánlani, minthogy nézzétek meg és ha tetszik, vásároljatok is. :)

Bezárt. :(

2009. február 23., hétfő

Mosható mosogatórongy

Szeretnék ideülni minden nap a blog elé, de nem jön össze. Valahogy elszaladnak a napok.
Szerettem volna pár sort írni az utunkról is, de szerintem elmarad, sose lenne kész ez a bejegyzés. Azért annyit írok mégis, hogy nagyon jó volt, Szilárd is élvezte, a végére kezdett rájönni, hogy mindenki körülötte ugrál. Ezt kezdte is kihasználni, ha valami nem úgy történt, ahogy akarta, rögtön méregzsákká változott, aki édesen felhúzza az orrát, miközben panaszkodik.
Kötöttem és horgoltam is otthon, sőt még 2 gombolyag pamutfonallal is megajándékoztam magam. :)
Jártam egy drogériában is, ahol minőségi zoknifonalakat lehet kapni, ha valaki ilyet keresne s a közelben van ilyen bolt!


Ezt a három mosogatórongyot Kedvesem női családtagjainak kötöttem még az utunk előtt. Pamut fonálból készültek, a mintákat a neten találtam, s csak annyit változtattam rajtuk, hogy a szélüket (más színnel) külön, a végén kötöttem hozzá a rongyhoz.




Mosható mosogatórongyok
Modell: mindhárom letölthető innen
Fonál: Novita Tennessee (100% pamut), 30/25/33g
Kötőtű: 4mm

S lám, mi mindenre jó egy habtapi játszószőnyeg:

2009. február 18., szerda

Horgolt takaró készülőben 1.

Mielőtt bármi másról írok, említést kell tennem a legújabb tervemről. Azaz már nem csak terv, mivel belefogtam 2 napja.
Évek óta vágytam egy horgolt takaróra, ami "nagyi négyzeteiből" áll össze. Akkor még nem tudtam, hogy mi a hivatalos neve, csak azt, hogy nagyon tetszik. Ja, és horgolni sem tudtam ugye. Aztán kb. 1 éve kezdett megfogalmazódni bennem, hogy megtanulok végre horgolni s készítek egy ilyet magamnak. Tegnap előtt a tettek mezejére léptem. Előkotortam pár színes fonalamat és íme:


Ezután gondos számolásba fogtam, s kiderült, összesen 150 darab nagyi négyzetre lesz szükség a kívánt takaróhoz. Ebből 8db már kész van. Jövő télre szeretném befejezni, de az sem baj, ha előbb elkészül. Akkor lennék elégedett, ha minden nap horgolnék egy négyzetet, s hetente egyszer eldolgoznám a fonalvégeket, így nem szidnám magam a takaró összeállításakor. :)

Néha beszámolok majd, hogy halad a dolog, a kész négyzetekről készült fotóval.


Közben persze mindenféle mással is foglalkozom, például fonalat gombolyítok:

2009. február 16., hétfő

Csak egy gyors

bejegyzés.
Hazaérkeztünk rendben, a két hét gyorsan eltelt otthon, és olyan jó volt! (hazajöttünk otthonról :))
Amint összeszedem magam, megmutatom miket kötöttem és horgoltam, míg a család Szilárdot hajkurászta, na meg a korábban beígért kézimunkákat is felrakom végre.