2009. április 30., csütörtök

Kedvenc színe?

Khmm...


Leárazva találtam ismét ebből a zöld fonálból. Mindenképp vettem volna magamnak egy kardigánra valót valamikor, de így még a pénztárcám is jól járt.

Mostanában kevés idő jut a blogra, sűrű a programunk. Bár én jobban szeretem a nyugalmat, otthon ülni (kötni :)), s csak néha kimozdulni, de ezek most jól esnek.
Hétvégén például magyar táborban voltunk 7 másik magyar családdal együtt. Péntektől vasárnapig tartott a program, az idő pedig csodás volt. A világ végén az erdőben táboroztunk, faházakban aludtunk, nyílt tűzön sütöttünk-főztünk. Nagyon jó volt, Szilárd pedig a paradicsomban érezhette magát, minden teli volt kavicsokkal és pocsolyákkal. Állandó programja volt a pocsolyák kaviccsal való feltöltése. :)
Kedden a fővárosban jártunk. StenSapának volt munkából kifolyólag dolga arra, mi pedig elkísértük. Vonatoztunk egyet (döbbenetes, hogy két felnőttnek már nem éri meg vonattal menni, autóval olcsóbb lett volna), majd Szilárddal felfedeztük a várost. Eddig csak pár alkalommal jártam Helsinkiben, akkor is kísérővel, így izgalmas volt kettesben kirándulni. Előre kikerestem az érdekesebb látnivalókat, no meg néhány fonálboltot...
Az állomásról egyből az egyik fonalas boltba sétáltunk, ami közel volt a kikötőhöz, így egyúttal a nagy hajókat is megnézhettük. Hihetetlen, de Szilárdnak nagyon jó kedve volt, így a boltban nyugodtan nézelődhettem, ő pedig saját magával társalgott addig. :) Itt megvettem a meglepetés kendőmhöz az utánpótlást (kék merinosilk), és még 3 gombolyag leárazott pamutfonalat. Kettőből sapka lesz ajándékba, a harmadik pedig majd a fonálfestéshez kell.


Ezután elsétáltunk a másik fonálboltba, amit alig sikerült megtalálni, de szerencsére mégis. Itt találtam ugyanis ezt a mustár sárga gyönyörűséget:


Szintén kardigán lesz belőle, nekem ez is. Imádom! Ebben a boltban még egy hírességgel is sikerült találkoznunk. Az üzletből kifelé jövet hallottam, hogy egy vásárló azt mantrázza mögöttem: Nem szabad fonalat vennem, nem szabad fonalat vennem... :) Hátranéztem, s az egyik finn kézimunkás újság főszerkesztője jött elő a sorok közül, akinek van (volt?) egy vetélkedő műsora is a tévében, így ismertem fel.
Most jöjjön egy kis turistaajánló, hátha valaki Helsinkibe fog kirándulni a jövőben.
Nem hagyhattuk ki a programból a Sibelius-emlékmű megnézését, így arra is elsétáltunk. Néhány éve, mikor egy finn tanfolyamra jártam, "osztálykirándulást" tettünk Helsinkibe, ahol ezt a szobrot is megnéztük. Előtte olvastam róla, s nem értettem, hogy mi az érdekes ezen a fémtömegen. Azonban mikor odaértünk a csoporttal és megláttam élőben, megértettem. Lenyűgöző látvány, főleg napsütésben, ajánlom mindenkinek!

2009. április 27., hétfő

Gyapjúpulóver Szilárdnak

Tavaly szeptemberben fogtam a pulóver kötésébe. Elől gombos, csíkos pulóver készült, sikerült megkötni a testét és az egyik ujját. A másikba is belefogtam, de elszámoltam a szemeket, így vissza kellett bontanom. Ekkor elment tőle a kedvem s a szekrény mélyére került. Októberben úgy döntöttem, hogy az eredeti tervvel ellentétben raglánujjal készítem el és visszabontottam ennyire:


Ekkor ismét a szekrény mélyére került, majd pár hete előbányásztam. Mivel gyermekem (szerencsére) folyamatos növésben van, ezért felesleges lett volna egy valószínűleg már kicsi pulóvert befejezni. Lebontottam hát az egészet s belefogtam egy zárt pulóverbe, ami megfelelő méretű lesz még ősszel is.
A széles csíkokat elhagytam, helyette vékony recéseket kötöttem, ezekből annyit, amennyi a világos fonalból kijött.


A sötétbarnából kellett vennem még egy gombolyaggal, s ez lett az egyedüli hibája a pulóvernek. Ugyanis más festésszériából származik (egyértelmű, hiszen fél év telt el a két fonálvásárlás között), s a fenti képen látható is a pulóver nyaka alatt, a színe eltérő. Pont olyan, mintha azt a részt egy agyonmosott, kifakult fonálból kötöttem volna. A szememet eléggé zavarja, de hát ez van...
A mérete tökéletes lett, Szilárdnak nagyon jól áll és jó meleg. Tudnánk is használni, ha a hétvégén nem köszöntött volna be itt is a nyár. :) De nem panaszkodom emiatt, húsvétkor jó hasznát vettük, mikor Helsinkiben kirándultunk az állatkertben.


Gyapjúpulcsi Szilárdnak
Minta: Napitus
Fonál: Sandnes Smart (100% gyapjú), 271g
Kötőtű: 3.5mm

Véleményem: soha többet nem kötök olyan pulóvert, aminek az ujjait be kell varrni! A raglánmegoldás az én módszerem, egyszerű, szép és így nem tudom elrontani a kész művet egy ronda varrással (sose tudtam kötött holmit szépen varrni).



2009. április 18., szombat

Gyapjúról

A korábban említett előfonálból csak 30 grammot volt türelmem megfonni, s amikor megérkeztek a legújabb gyapjúim, ezt leszedtem az orsóról. Akkor derült ki, hogy micsoda gyönyörűség sikeredett belőle, nem győztem ámulni.


Jó vékony lett (30g=160m), s egyágúra hagytam, hogy a csomókat kötés közben meg tudjam majd szüntetni.


Az eredeti terv az volt, hogy lábszárvédőt készítek belőle Szilárdnak, de látva a kész fonalat úgy döntöttem, hogy mégiscsak megfonok annyit, amennyit csak bírok és kendőt kötök belőle. Valószínűleg ilyet, vagy valami hasonlót.


Közben ugye megérkeztek az újabb fonnivalók, például az alábbi képen látható, amit már elkezdtem előkészíteni a fonáshoz. Fingerwolle merinógyapjú, gyönyörű színekben, csodás puha.


És még 100g fehér merinógyapjú:


S ha nincs lehetőség fonni, akkor fonalat gombolyítok. :)

2009. április 15., szerda

Gyapjasnadrág

Megint egy gyapjúpelenka. Ez a finn barátnőm mintájával készült, a mérete jó lett, de hátul lehetne 2 centivel magasabb a dereka.


Rövidszárú gyapjúnadrág
Minta: Tiuhtis
Fonál: Patons Classic Merino Wool (100% merinógyapjú), 78g
Kötőtű: 4mm


És ami lehetetlen: egy 20 hónapos gyerekről fotót készíteni. Mármint olyat, amin látszik rendesen a kötött mű.

2009. április 13., hétfő

Téli sapka alpakkából


Hehe, itt a tavasz, én pedig téli sapkáról számolok be... Még februárban készült el, csak eddig tartott, hogy írjak róla.
Ősszel néztem ki ezt a sapkamintát Szilárdnak, de elhalasztottam a kötését, hiszen volt már gyapjúsapkája. Csakhogy azt a sapkát szép lassan kinőtte a télen, így gyorsan nekiálltam az októberben vásárolt alpakkafonalakból megkötni ezt a mutatós fajtát.
Aktívan használjuk még mindig, kellemes meleg és puha, Szilárd nyakát, homlokát és fülét jól védi.


Édes norvég sapka
Minta: Sweet Baby Cap
Fonál: Drops Alpaca (100% alpakka), 32g
Kötőtű: 3mm

2009. április 8., szerda

Kendő KAL

Ha van kedvetek közösen kötni egy meglepetés kendőt, akkor még egy hétig (április 15.) lehet csatlakozni a Kristel által meghirdetett Springtime swirl kntialong yahoo group-ba (ravelry link).

Az én fonalam a kendőhöz sajnos még motringban van, s nem tudom, hogy meg merjem-e bontani egyedül ezt az extra vékony fonalat...


...Itt tartottam reggel a bejegyzés megírásában, mikor is a motringról készült fotó után kaptam magam, felgombolyítottam a fonalat és megkötöttem az első részt. :)


Hát, szerintem még sosem fogtam ezelőtt ilyen vékony fonalat, ráadásul nem szeretem a kék színt, ahhoz képest ez elég kék, nem?

Még annyit, hogy a kendő mintáját május után már csak pénzért lehet kapni, azért is érdemes most beregisztrálni. ;)

2009. április 7., kedd

Megcsináltuk a tavaszt

Múlt héten az egyik szomszédunk nagy lelkesedéssel lapátolta a kocsibeállójából a havat, szerinte ez a nyarat fogja majd meghozni. Nekem elég volt a tavasz is, fogtam a hólapátot és a teraszunkról lapátoltam el a 15cm vastag hóréteget. Csak egy kis vékony jég maradt, azt pedig 2 nap alatt felszárította a nap. S láss csodát, hatásos volt a lapátolás, a hétvégére alig maradt hó a környéken! Tényleg megérkezett a tavasz. Ennek örömére az alsó szinten megpucoltam az ablakokat és a húsvéti díszítés is kikerült az ablakba (2 ablaküveg közé). A barka is nyílik már, jó lenne tenni egy túrát a környéken és szedni egy kis csokorra valót.



Tegnap a csodás tavaszi időben (köd, szürkeség, eső, néha havas eső) bementem a városba vásárolni pár dolgot, és nagy örömmel vettem észre, hogy a fagyis bódék is kikerültek már a forgalmasabb utcákra, nemsokára fagyizhatunk! Jártam méteráruban, sikerült is néhány szép anyagot találni (a szürke valóságban inkább kellemes szürkés barna színű).


Hetek óta arra várok, hogy valamelyik boltban leárazzák a gyapjúfonalakat, ez is végre megtörtént. Ez az első adag fonál a növényi festéshez, összesen 900g. Ezeket majd 50g-os motringokba tekerem, hogy könnyebb legyen festeni.


Találtam még kukoricafonalat is leárazva:


Tényleg kukoricából készült, nagyon finom puha, magamnak tervezek belőle nyári kalapot.
És a félkész kézimunkáim:

2009. április 1., szerda

Nagyi óriás négyzete


Timcsó írt egy megjegyzést a egyik nagyi négyzetéről szóló bejegyzésemhez, a granny squares filckr-es csoportról. Tátva maradt akkor a szám, hogy ebből mennyi mindent lehet készíteni! Azonnal beindult a fantáziám és végignézve a fonálraktáramat már tudtam is, hogy Szilárdnak készítek egy takarót, egyetlen egy négyzetből.


Minden színem megvolt alapból, de a sárga kivételével mindegyikből kellett venni utánpótlást. Rengeteg fonalat megevett ez a takaró, az utolsó sorok elkészítése már rettentő unalmas is volt, nagyon lassan haladt, egy sor majd' 4 méter volt. Ennek ellenére lelkesen készítettem, mert a színeit imádom.


Szilárd névnapjára szerettem volna befejezni, de sajnos csak pár nappal később sikerült. De nem is volt ez akkora gond, ugyanis Szilárd figyelemmel követte a készülését. Folyamatos használatban volt a takaró kb. 30x30cm korától kezdve, mindig betakargattam a pici fiam lábát, mikor mesét nézett. Pár alkalom után már tudta, hogy az az ő takarója és maga kérte a lábaira. :) Azóta is gyakran, ha mesét akar nézni hozza a takarót. :)


Óriás nagyi négyzet
Modell: nagyi négyzete nagyra horgolva
Fonál: barna, sárga és fehér: Novita Nalle (75% gyapjú, 25% poliamid), zöld Novita Wool (100% gyapjú), 451g
Horgolótű: 3mm
Mérete: 92 cm, mosás és szárítás után 110 cm


Különben meglepő, de annak ellenére, hogy ilyen lyukacsos, a gyapjúfonál miatt nagyon kellemes meleg, szeretjük mi is esténként a lábunkra dobni.